Charlie Kenton (a most adamantium-mentes Hugh Jackman) egykor profi ökölvívó volt, de 2020-ra a közízlés megváltozott, így az emberek mentek a süllyesztőbe, a helyükre pedig 2,5 méteres óriás robotok érkeztek. Hősünk ment a levesbe (bocs mindenkitől a kajás hasonlatokért), és különböző vidéki búcsúkon és illegális bokszmeccseken versenyezteti aktuális robotját, amit gyakrabban váltogat, mint más a kéthetes zokniját. De az élet közbeszól, amikor volt szerelme halála után a nyakán marad 11 éves fia, Max (Dakota Goyo), akivel beszereznek egy levitézlett robotot, amiben több rejlik, mint amennyi elsőre látszik. Így rövid időn belül a robot-boksz élvonalában találják magukat és mondanom se kell, hogy közben apa és fia is közelebb kerül egymáshoz.

A DreamWorks (és főleg az Executive Produceri székben csücsülő Steven Spielberg) szemmel láthatóan nem tud szakadni az óriás robotoktól. A Mester a Transformers filmek (kissé érdemtelen) anyagi sikerét látva újabb robot mesét mondat fel velünk Shawn Levy rendezővel(A Rózsaszín Párduc, Éjszaka a múzeumban 1-2, Párterápia), és nem is sikertelenül. Pedig mint a fentiekből is kitűnik, a sztori egyszerű mint a faék, érdekes módon mégis működik. Ez talán abban keresendő, hogy vannak történetek, amelyeket időről-időre el kell mesélni, egy kicsit más köntösben, hogy a fiatalabbak is megismerjék. Lássuk be, hogy Stallone Túl a csúcson című szkander filmjét nem feltétlenül nézné meg egy mai tizenéves (ha csak nem hatalmas Sly rajongó), de ha ezt manapság trendi robotokkal és sztárral tálalják, máris más a leányzó fekvése.

A film hossza is több, mint amit egy ilyen mozitól elvár az ember, ebből viszont sikerült jól kijönnie az alkotóknak. Ebből kifolyólag ugyanis a már említett apa-fiú viszonyt a film – kissé lassú – első felében meglepően élvezetesen, hitelesen sikerült ábrázolni – már ha beszélhetünk hitelességről egy óriás robotos filmben – ez pedig ad egyfajta bájt a mozinak és a bunyókat is jól megkoreografálták.

Összességében: sikerült összehozni egy olyan családi filmet, ami lényegében nem épül másra, csak közhelyekre, és semmi újat nem mond, elvégre láttunk már (és fogunk is még) egymásra találó szülőt a gyerekével, de az egymást püfölő robotok se hatnak az újdonság erejével. Az egész valahogy mégis működik, a két főszereplő jól rezonál egymással és ettől minden bosszantó aprósága ellenére élvezetes tud maradni. Ha nem is – hogy stílszerű legyek – egy acélos mozi, könnyed délutáni limonádénak tökéletesen megfelel.

Értékelés: 65%