![]()
Todd Philips már dolgozik a forgatókönyvön, amely Cooper véleménye szerint teljesen más sémára fog épülni, mint eddig. Ők is tisztában vannak vele, hogy a második rész egy remake volt a történet szeempontjából, de nem kell aggódni, hiszen a harmadik sokkal összetettebb, sokkal újabb lesz, amely majd végérvényesen lezárja a történeteket. azt is elárulta a színész, hogy Los Angeles lesz majd a központi helyszín, itt fogják átélni a vad kalandokat.
Craig Mazin író szerint az lenne a legjobb befejezés, ha az utolsó jelenetben Dougot látnánk, aki a sírok felett áll a temetőben. Ott van minden családtagja, holtan. Az első részben feltűnt összes szereplő halott, majd valaki odasétál hozzá és megmondja, hogy a kutyája is elpusztult. Mondjuk személy szerint ebben nem látom a viccet, de bízom benne, hogy az írók értik a dolgukat, legalábbis kétszer már bebizonyították, hohy még ha sablonosan is, de akkor is tudnak vicces történettel előállni.

































Kommentek