![]()
Egy gigászi magyar szuperprodukciónak lehetünk most szem és fültanúi, a megvalósítást 3D-ben kell majd elképzelni, de a Sorsvonalak (eredetileg Thelomeris) lenyűgöző sci-fi/fantasy világa önmagában is kellemes sóhajtásra ad okot. Az előzetest végigkövetve fennakadhat a szemünk a megvalósításon, bizony végre egy minőségi és igényes magyar mű ami látványában simán odaver pár külföldi blockbusternek szánt alkotásnak. A rendezői teendőket Hatvani Balázs vállalta magára, a főszerepben Bruce Willis és Michael Douglas örök hangja, az Érdemes művész díjjal kitüntetett Dörner György. Mellette szerepet kapott még Kerekes József, Viczián Ottó, Rudolf Péter és Bárd Noémi Polli is, de az igazán hatalmas fogás az a trailerben érces hangú narrátort játszó de egyébként a történetnek szerves részét képező Mark Hamill. Áll-leejtő előzetes és hivatalos sztori a továbbiakban.
"Sötét felhők gyülekeznek a hatalmas, zakatoló metropolisz, Thelomeris felett, amelynek senki nem ismeri a múltját, vagy a jövőjét. Fellegekbe vesző tornyai, épületeket átívelő, zsúfolt hidai mellett eltörpülnek a polgárok, akik itt élik szürke mindennapjaikat. Azért dolgoznak, hogy a város zakatoló mozgatórugója, az óragyár zavartalanul működhessen, és növekedjen. A központban egy hatalmas, fekete épület magasodik, az Óratorony ahonnan a több ezer időmérő szerkezet gyártását és termelését irányítják. A főhős (Dörner György) a város legbefolyásosabb embere, aki a gigászi óratorony tulajdonosaként a hatalom legfőbb birtokosa. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a vállalat minél nagyobbra növekedjen, nem törődve a városlakók vágyaival, akiknek élete szinte már összeforrt az újabb és újabb órák gyártásával. Azonban úgy tűnik, adódhatnak olyan események, amelyeket még ő maga sem vonhat az irányítása alá. Felesége (Bárd Noémi), az egyetlen, akit valaha közel engedett magához, hirtelen halálos beteg lesz. Egyetlen esélye van, ha szembeszáll az Idővel, és megpróbálja megállítani. Ebben csak egyetlen titokzatos személy, Stranger (Mark Hamill) lehet a segítségére, aki lehetőséget kínál a végzet megmásítására, így a haldokló feleség megmentésére, összekötve a múltat és a jövőt. A sors azonban rosszul tűri, ha szembeszállnak vele… via: Wikipédia"
A Thelomeris/Sorsvonalak első ízelítője a napokban vált nyilvánossá, ezért keletkezett e poszt és rögtön be is mutatjuk nektek. Leültetek már? Most le fogtok, a döbbenettől!
![]()

































Kommentek
Nagyon picit olyan SinCitys beütése van. :D
- nagyon film noir beütés
- nagyon Dark City feeling
- nagyon szürreális
- nagyon szeretem az ilyet
Megvettek így elsőre, bár nem hittem hogy megérek egy ilyen magyar filmet... mondjuk még lehet sírás a vége.
Nagyon picit olyan SinCitys beütése van. :D