![]()
Bevallom őszintén, nem számítottam sokra a filmmel kapcsolatban. Nem olvastam róla sok információt, de egy, az átlagnál épp csak jobb filmnek ítélték tudtommal. Hát, meg kell hogy mondjam, nagyot tévednek, akik ezt állítják. Ez messze túlszárnyalja a mostanában mozikba kerülő borzalmányokat!
A bevezetőben nem véletlen hangzott el a világ egyik leghíresebb filmszlogenje, ugyanis itt is egy hús-vér terminátorral állunk szemben. Dwayne Johnson, ahogy egyébként majd' az összes színész is, a névtelenséggel akarja megkeresni a pénzét, ugyanis gyakorlatilag a főszereplők közül egynek sincs neve. Első számú hősünket "Sofőrként" mutatja be az első vele kapcsolatos jelenet, amelyben épp a börtönből szabadul, elszalad a sivatag közepéből egy roncstelepig, ahol feketében tündöklő bőrdzsekije, és hasonló színekben pompázó sportkocsija várja, abban pedig egy pisztoly és pár név. Úgy tűnik, nem igazán hatott a rehab, de erre van másik példa is.
![]()
A történet nem csupán egy szálon fut, kapunk mellé egy "Zsarut" és egy "Bérgyilkost" is, nem túl nehéz összekombinálni őket, hogy összefüggjön a szerepük. Mindháromnak megvan a maga története, előélete, hóbortja, titka és szerelme, amiről igazából maga a film is szól. A Zsaru az egyik ilyen titkának leleplezésével nyit; kiderül, hogy kábszeres és épp nyugdíjba készül. Elég jól tarthatja magát az öreg (Billy Bob Thornton), ugyanis a valóságban tényleg korban lenne, de a filmben legalább 10 évvel fiatalabbnak tűnik. (Érdekes, nekünk az iskolában azt mondta a doktornéni, hogy a drogok öregítik az embert...)
Bérgyilkosnak ezzel szemben egy vérprofi, és egyben vérficsúr szépfiút (Oliver Jackson-Cohen) kapunk, aki öntelten keresi az újabb kihívásokat, mert a Yogát sikeresen legyőzi. (Ez tényleg így hangzik el a filmben!) Terminátorunkban azonban emberére talál, egyedül ő gyorsabb és ügyesebb nála, amit aztán könnyű elképzelni, hogy visel.
![]()
E három szálat viszont olyan ügyes akciófilmmé kovácsolja a rendező, George Tillman Jr., hogy már pusztán az akció szócska nem elég a műfaj meghatározásához. Olyan rejtélyesen, ködösen halad a történet, amihez hasonlót csak a thrillerekben láthatunk, annak ellenére, hogy az elvileg logikátlan gyilkolásról szól. A rendőrszálnak köszönhetően bekapcsolódik a bűnügyi rész is, mert nyilván folyik a nyomozás a történtekkel kapcsolatban is.
![]()
A cselekmény tehát nagyon szépen ki lett dolgozva, az egyetlen probléma ezzel az, hogy már az első fél órában megtudjuk a titkok jó részét, és utána az izgalmas, pörgős jelenetekből átvált a még ugyancsak ködös, de drámai stílusba, ami kicsit vontatottabbá teszi a befejezést.
Az összképet tehát ez rombolhatja, de akit érdekel a fényjáték és a különleges kameraállások, azok se csalódnak, mert a látványnál erre is figyeltek, épp ezért érdemes nekünk is figyelni, a zenéről nem is beszélve. (Clint Mansell tényleg zseniális számlistát állított össze!) Engem meggyőzött.
Értékelés: 77%
































Kommentek