Gore Verbinski a világ egyik legkiválóbb rendezője, így ha már ezt az egyet tudjuk egy filmről, megéri beülni rá. Legnagyobb sikerének, a Karib-tenger kalózai sorozatnak szintén világhírű csillagával, Johnny Deppel a segítségével újabb mesterművet tettek le az asztalra, amely nevel, de közben megnevettet. De még hogy! Őszintén szólva én már az első teasert végignevettem, bár ez az abszurd humor csak keveseknek tetszett meg. Mindenesetre, nem kell hasonlótól tartanunk: a kész műtől nem fogunk hahotázni, de a szánk olyan szélesre nő, hogy bármelyik hamburger beférne rajta.

Rango minden szempontból zseniális. A személyisége komoly emberi tulajdonságokkal van felvértezve, tele gonddal és bánattal, de némi humorérzékkel, és tehetséggel a színművészet irányában. Kis barátunk ugyanis színésznek készül, és mivel gyík, nem sok egyéb dolga akad, szóval készül szorgosan "A Nagy Fellépésre". Ez persze nem tudja, hogy hol, mikor vagy hogy kik előtt történik, de biztos benne, hogy egyszer világhírű lesz. Kicsit fura... Színész egy filmben?

Rango, a kaméleon tehát így éli sivár napjait az emberek világában, mígnem egy váratlan baleset okán a sivatag kellős közepén köt ki, ám eddigi sivár élete épp a nagy semmi közepén kezd kivirágzani. Eljut Por városába, ahol az ősi Vadnyugat módjára élnek Rangohoz hasonlóan, állatok. Megvan mindenük, épp csak egy dolgot kivéve: a vizet. 

Kis barátunk improvizációs készségének köszönhetően közben hamar a ranglétra élén találja magát: megválasztják sheriffnek. Akad is bőven munkája: olykor héják ostromolják a várost, máskor a vízbankot akarják kirabolni. Így vagy úgy, de egyszerre eltűnik minden víz, és a nép csak egy "emberben" bízhat: Rango elindul felkutatni az tolvajokat, és persze azzal együtt éltetőforrásukat is, mielőtt túl késő lenne.

Itt pedig kezdetét veszi az edukatív rész: míg mi, emberek a víz ízén vitatkozunk, ez a pár kis lény az életéért küzd naphosszakon át. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy bár úgy tűnik, barátokat szereztünk magunknak, korántsem biztos, hogy a nekik elmondott hazugságokra ha egyszer fényderül, mellettünk maradnának-e. Az őszinteség és a víz tehát a két kulcseleme a történetnek, és már csak ezért is különlegessé válik mindenki szemében, mert bármilyen evidens is, manapság egyre kevesebbet gondolunk a fontosságukra.

Felhívja viszont a figyelmünket arra is, hogy magabiztossággal bármit elérhetünk az életünkben. Szerencsére Rango nincs híján ennek sem, csak épp elég egyedi módon fejezi ki. Olyan töményen adagolja a jobbnál jobb poénokat a film első felében, hogy azt hittem, ez lesz az új Shrek. Aztán gyors váltás: kezdődik a víz utáni nyomozás, és egyszerre minden megkomolyodik. A humor varázsa elszáll, a helyébe pedig a gondterhelt, de mégsem nyomasztó kutakodás lép.

Amerikai film lévén a befejezés elég kiszámítható, de itt nem is ezen volt a hangsúly: a legfontosabb szerepe az emberi világ hibáinak kiemelése volt, ám mindez olyan gyönyörű grafikával megtoldva, hogy ha nem karikatúrák lennének a szereplők, szinte életre kelnének a szemünk előtt. A zenét komponáló Hans Zimmer pedig valószínűleg a Karib-tenger Kalózai stábjával járt, mert amit ott megvalósított, azt a mestermunkát itt is folytatta, nyilván más köntösbe bujtatva. Megyek is, megnézem, árulják-e már lemezen.

Értékelés: 79%