A Margin Call egy patikamérleg. Az egyik serpenyőben ott van az elfojtott érzelmek tüdőre préselődő feszültsége, a másikban pedig az elhidegült csend. Olyan, mintha egy hermetikusan elzárt szoba ablakán keresztül néznénk a fagyott tájat. Odakint emberek halnak meg, de mi nem tudnunk rajtuk segíteni. ,,Nézd ezeket az embereket. Úgy járnak köztünk, hogy elképzelésük sincs arról, mi fog történni” - mondta Peter Sullivan (Zachary Quinto). Neki viszont volt elképzelése arról, hogy mi az a krízispont, amit elbocsátott főnöke munkájának befejezésével felfedezett, és amit a cégnek át kell élnie az elkövetkezendő 24 órában.

Sam Rogers (Kevin Spacey), Will Emerson (Paul Bettany), Eric Dale (Stanley Tucci), Jared Cohen (Simon Baker), Seth Bregman (Penn Badgley), Sarah Robertson (Demi Moore): mindegyikük csupán egy fogaskerék a gépezetben. Az egyik talán magasabb helyet foglal el a hierarchiában mint a másik, de csak annyival több hatalmat birtokol, amennyivel éppen szükséges. Kivéve John Tuldot (Jeremy Irons), aki mindent egy kézben összpontosít. Az ő stratéga képességein senki sem képes túltenni. Éppen azért áll ő a táplálkozási lánc csúcsán, mert tudja, hogy ebben az üzletben csak úgy győzhetsz, ha te vagy az első, ha te vagy az okosabb, vagy ha csalsz. Jeremy Irons játékában nyilvánul meg az a bizonyos ,,elhidegült csend”, az az érzelmek nélküli, mindent és mindenkit meghódoltató, kegyetlen racionalitás. Ő akár egyedül is elég nehezéknek bizonyul, hogy ellensúlyozza a többi szereplő fel- felfeslő érzelmeit: a kutyáját sirató Sam Rogersét, az állását féltő Seth Bregmanét, vagy az életúnt Will Emersonét. Nyilvánvalóan ő hull majd alá utoljára.

Ha egy fogaskerék egy alsóbb szintről kiesik, akkor a felette lévő is vele zuhan. Mindenkinek úgy kell egyensúlyoznia a rendszerben, hogy tetteinek következményei lesznek rá nézve. Fel sem merül persze senkiben a másik érdeke, hogy esetleg elveszíti a munkáját, vagy az utcára kerül, mert nem tudja fizetni a jelzáloghitelét, vagy képtelen lesz támogatni a gyerekeit stb. Nem, itt mindenkinek csak a túlélés számít, ez a játék egyetlen tétje (ne felejtsük, hogy 2008-at, a gazdasági világválság évét írjuk).

A J.C. Chandor írói-rendezői munkáját dicsérő alkotást egy igaz történet inspirálta, és éppen ez a legfélelmetesebb az egészben. Hiszen az emberiség múltja és jövője tökéletesen kikristályosodik ebben a másfél órában. A film kiválóan koncentrált, csiszolt, ,,gyógyszerész pontos” és ,,gyógyszerész száraz”. Körülbelül olyan nehéz vele megküzdeni, mint felkészülni az orvosi egyetem egy-egy záróvizsgájára. Chandor nem kegyelmez a nézőknek, végig a medence aljára nyomva tartja a fejüket. Egyáltalán nem ad lehetőséget a levegővételre, amíg a cég át nem élte a krízispontot, a kritikus 24 órát. A Margin Call olyan képzetet kelt bennünk, mintha egy mozgólépcsőn utaznánk az elkerülhetetlen felé, és nincs senki és semmi, aki, vagy ami megvédhetne önmagunktól.

Értékelés: 60%

                                                                                                                        Balatincz Miklós