A brit Aardman stúdió leghíresebb munkái közé tartozik a méltán híres Wallace és Gromit páros, a szintén gyurmafilm Csibefutam, valamint a pár éve már a CGI animációval kacérkodó Elvitte a víz is, ami ugyan anyagilag csúfosan megbukott, de a készítőkre jellemző finom angol humor ebben a mozijukban is bővelkedett. És most itt van a legújabb agymenésük, a Karácsony Artúr, ami kétségtelenül az eddigi legkreatívabb munkájuk.

Mindenki elgondolkozott már azon, hogy a Télapó (vagy Mikulás, kinek mi tetszik) hogyan szállít ki kétmilliárd ajándékot egyetlen éjszaka alatt? Természetesen egy hatalmas, „harmadik típusú” szánnal, és egy több ezres, jól képzett manósereggel. Télapónknak még segítségére van idősebb fia, a határozott Steve az akció levezénylésében, valamint kelekótya kisebbik ivadéka, Artúr, aki édesapja helyett válaszol a lurkók leveleire, miközben a háttérben ott morog a nyugállományozott Téltata is. Azonban egy baki folytán egy ajándék kimarad, ami Steve szerint statisztikailag vállalható hibalehetőség, és Télapó is inkább kipihenné magát a fárasztó munkanap után. Artúr azonban szövetkezik mormogó nagyapjával és egy lelkes csomagoló manóval, hogy hagyományos módon – szánnal, rénszarvassal, varázsporral – házhoz szállítsák egy kislány régóta vágyott, rózsaszín biciklijét.

Nincs olyan év, hogy ne érkezne karácsonykor valami ünnepi hangulatot árasztó, de mindemellett giccsben fuldokló, a szeretet erejét és a család összetartását hangsúlyozó mozi. A Karácsony Artúrban a giccs kivételével ezek mind megvannak, de emellé párosul egy jókora adag báj és brit humor is. A humor legfőbb forrása, hogy a Télapó családjának különböző generációi és nézeteik a szent ünnepről miként ütköznek, ezáltal a film finoman kritizálja az egyre elüzletiesedő, technológiának kiszolgáltatott világunkat. Ezt leginkább Steve (eredetiben Hugh „Dr. House Laurie, magyarul Epres Attila) figurája szimbolizálja, míg a hagyományos értékeket Artúr (James McAvoy/Molnár Levente) és zsémbes nagyapja (Bill Nighy/Fodor Tamás) testesíti meg. A Téltata figurája egyébként külön megérne egy misét, ugyanis rendhagyó sztorijai és szenilitása, valamint a többek között belőle is eredő családi konfliktusok biztos mindannyiunk eszébe juttatja a „hagyományos” karácsonyi ebédeket, vacsorákat szeretteinkkel.

Persze nincsen ünnep bejgli nélkül, és pár bosszantó apróság ide is becsúszik, de egyik se rontja le jelentősen a filmélményt. Az egyik, hogy a történetnek gyakorlatilag van egy jól ismert, bejáratott íve, aminél elkerülhetetlen az, hogy minden rosszra forduljon, majd rendbe jöjjön. Szerencsére a sodró lendület és a figurák valamint a történet bájossága ezt a közhelyességet valamelyest feledtetik velünk. Talán az már egy kicsit idegesítőbb, hogy ahhoz, hogy hőseink eljussanak az angliai Trelewba a csomaggal, Afrikában is kikötnek. Részben talán túl sok helyszínt látogattak meg véletlenül, másrészt viszont rengeteg vicces szituációra adtak lehetőséget, és az ünnepi hangulatot még az oroszlánoktól hemzsegő Serengetin is sikerült megidézni.

Elmondható tehát, hogy egy ízig-vérig ünnepi filmet kaptunk a Karácsony Artúr képében, ami pár éven belül legalább annyira a szentestéhez fog tartozni, mint a bejgli, a halászlé, vagy Macaulay Culkin. Vannak ugyan kisebb hibái, amit viszont elfeledtet velünk a történet és a (nem túl eredeti) karakterek abszolút szerethetősége, a csodásan egyedi látvány – amiben még a 3D-t se érezni feleslegesnek – valamint az a mérhetetlen ötletesség és hangulat, ami áthatja a sztorit. A bevezetőben is utaltam rá, de most már bátran kijelenthetem. Én hiszek a Télapóban!

Értékelés: 90%