![]()
Leginkább Justin Lin-t szerették volna a Hegylakó élén látni, de a rendező úgy döntött, hogy a Terminátor 5-öt és a Halálos Iramban 6-ot választja, így más esélyes után kellett nézniük a fejeseknek. Ő pedig nem más, mint a 28 héttel később című horror készítője, Juan Carlos Fresnadillo. A direktornak idén októberben jelenik meg egy új horror-thrillere, az ígéretes Intruders, amiben Clive Owen tapasztalja meg azt a bizonyos ágy alatt rejtőző szörnyet. S mivel mindezek utén ráér majd, valamint a Summit Entertainment is lát benne potenciált, ezért ő lesz a Hegylakó remake atyja. Egyébként a forgatókönyv már kész, azt a Vasember írói, Art Marcum és Matt Holloway szállították.

Kommentek
Valamint nem Justin Lin fogja dirigálni az új Hegylakót, hanem Fresnadillo, pont ez volt a hír egyik lényeges pontja. (Bár én sem fűzök sok reményt hozzá.)
A viszontlátásra.
Hegylakó 1 = egész jó volt akkoriban, nézhető.
Összes folytatás, és sorozat = ultraszupergáz.
És már csak a rendezőből, meg a mai filmekből kiindulva 99%, hogy ezt a tendenciát fogja követni. Mert ki ez a Justin Lin? Noname, és amit letett eddig az asztalra is sem ad semmi bizakodásra okot.