De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz film lenne. Sőt. A nehéz sorsú ló és egykori gazdájának elválása, és viszontagságai sokakban felidézheti Anna Sewell klasszikus történetét, a Fekete Szépséget – talán ennek tudható be David Thewlis apró szerepe is, aki a 94’-es verzióban is játszott. Azonban a Michael Morpurgo könyvét feldolgozó Spielberg mozi Sewell történetével ellentétben nem a viktoriánus kori Angliában, hanem az I. világháború idején játszódik, ami már csak azért is izgalmas közeget teremt, mert ehhez a korszakhoz ritkán nyúlnak a filmesek.

Spielberg a tőle megszokott profizmussal vitte vászonra, az angolszászoknál népszerű történetet, úgy hogy közben a múltat többszörösen is megidézte. Egyrészt hibátlanul varázsolta a vászonra az első világháborús közeget, de ez a rendezőtől nem meglepetés, főleg nem olyan mozik után, mint a Ryan Közlegény Megmentése, vagy az Indiana Jones filmek. Másrészt visszahozott egy olyan műfajt – konkrétan a filmeposzt – aminek klasszikus értelmezése az elmúlt évtizedekben, ha nem is veszett ki a filmvilágból, de igazodott az aktuális trendekhez. Ilyen szentimentális, pátoszos, régimódi és – mi tagadás – naiv tálalású mozit viszont hosszú évtizedek óta nem láthattunk.

Ez pedig sokaknak megfeküdheti a gyomrát. Janus Kaminski gyönyörű beállításai, John Williams nagyszabású, tradicionális zenéje a mai ízlésnek túl régimódi, ahogy egyes jelenetek giccsbe fordulása is. Ennél is kritikusabb pont azonban az emberi főszerepet játszó Jeremy Irvine. Az eleddig sorozatokban szereplő fiatalembert Spielberg fedezte fel, a mozit elhagyva azonban kettős érzések keveredtek bennem, hogy a szakállas mester jó döntést hozott e. Kisugárzását tekintve nincs vele gond, könnyes szemmel réved a távolba, amikor kell, és alapvetően szimpatikus, de játéka a legtöbbször kimerül az amatőr színjátszó kör teljesítményében. Szerencsére a címszereplő paci – hogy stílusos legyek – elviszi hátán a filmet, akiért végig tudunk izgulni a két és fél óra alatt, de néhány karakter – különösen a nagyapa és unokájának – története is szívszorító.

Vannak remek filmek és jók. A Hadak Útján az utóbbi. Nem filmtörténeti mérföldkő, a mai kiábrándult, gazdasági válságokkal tarkított világnak túlságosan régimódi és meseszerű, de profi módon van kivitelezve, és alkalom adtán erős is tud lenni. Pont, mint egy lórúgás.

Értékelés: 75%