Géppisztolyos Prédikátor – Kritika

2012-01-12 12:00:00 - TomPowell

Gerard Butler el akarta készíteni a maga Véres Gyémántját és vérből nincs is hiány, de minden másból – főleg mértéktartásból – sajnos igen.

Nem hiába hoztam fel példaként Edward Zwick 2006-os filmjét. Ugyan közel sem nevezném tökéletes mozinak, de Afrika szembeállítása a fejlett nyugattal kifejezetten jól sikerült a Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett moziban, miközben a harmadik világ borzalmaiba – pl. gyerekkatonák – is betekintést nyerhettünk. Gerard Butler – aki executive producere is jelen filmünknek – a tehetséges Marc Forsterrel (Felforgatókönyv, A Quantum Csendje) együtt úgy látták, hogy nekik is érdemes alámerülni Afrika mocskában, de azt kell mondanom, bár ne tették volna.

Sam Childers miután kiszabadul a börtönből, első nap kezdene alámerülni a drog és erőszak fertőjében, azonban ő mégis megtalálja Istent. Elkezd rendesen dolgozni, családjával az életük is egyenesbe jön, majd egy alkalommal ellátogat Szudánba, hogy ott építsen házakat. Az ott látott borzalmak, azonban megváltoztatják az életét, és innentől fogva mindenét – még családját is – alárendeli, hogy eleinte pénzzel, végül pedig már gépfegyverrel tegyen rendet az afrikai országban.

Hatásvadász. Ezzel a szóval tudnám jellemezni az egész filmet. Már a film első jelenete azzal indul, hogy egy kisgyereknek – hogy megmentse testvérét, miközben puskát szorítanak a tarkójához – agyon kell vernie édesanyját. Ez így erős kezdésnek tűnik, de nem az, és még egy sor ilyen követi. Természetesen, már az elején kiírják, hogy amit látunk, az megtörtént – és ezt nyomatékosítva a stáblista alatt eredeti felvételeket nézhetünk az igazi Sam Childersről – de Hollywood továbbra is képtelen megtanulni, hogy attól, hogy valami valós esetet dolgoz fel, még nem jelenti azt, hogy működő képes is. Kétségtelen, hogy a világ igazságtalan hely, ami sose fog változni, de ha ezt minden ötödik percben egy megcsonkított testtel tolják a néző arcába – akinek már így is a könyökén jönnek ki a leminősítésekről, és IMF hitelekről szóló híradások – attól az még nem fog működni. Persze minden tiszteletem, amit Mr. Childers mind a mai napig Szudánban tesz, azonban a stáblista legördüléséig egyáltalán nem kedveljük meg.

És itt érkeztünk el a film legnagyobb hibájához. Sam Childerst a film végén ugyanolyan taplónak és ellenszenvesnek tartjuk, mint azelőtt, még ha az a paradoxon áll is fönn, hogy elismerően csettintünk, amit az árvákért tesz. Ebben részben Gerard Butler a hibás, aki a film háromnegyedében teljesen hiteltelen. Képtelenség neki elhinni a megtért, marcona családapát, és a hívő prédikátort egyaránt. Egyedül akkor hiteles, amikor gépfegyverrel írtja az ellent. Ezért viszont Marc Forster és a forgatókönyvíró Jason Keller éppúgy hibáztathatók. A jelenetek között nincs ok-okozati összefüggés, vagy valami, ami jelezné, hogy mennyi idő telt, így egy hanyagul odavetett képen láthatjuk, amint Sam felhúz egy templomot, vagy amikor prédikátorunk lánya az egyik pillanatban még óvodás, a másik pillanatban pedig jelentős testi változásokon átesett serdülő. Pont az ilyen hiányosságokból kifolyólag Istenhez való viszonya éppen annyira hiányos és magyarázat nélküli, mint amennyire kibontatlanok a főszereplő közeli hozzátartozói, mint például a felesége (Michelle Monaghan) vagy legjobb barátja (Michael Shannon).

A film nézése közben sokszor olyan érzésem támadt, mintha ezt direkt az Oscarra készítették volna, de valahol már az alapoknál spóroltak volna az alapanyaggal (lásd forgatókönyv), így az egész ház összedőlt egy valamire való tartógerenda nélkül (lásd színészek, rendező). Nem mondom, a film pár jelenete betalál – mint például az adományokért kuncsorgás, vagy a gyerekmentés – de ez még kevés a mennybemenetelhez.

 

Értékelés: 45%


Kommentek száma: 6Címkék: kritika, archívum, Michelle Monaghan, Gerard Butler, Michael Shannon, Marc Forster, Géppisztolyos Prédikátor, Machine Gun Preacher

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
AnimeFan17 (2012-01-12 19:43:15)
...válasz TomPowell 5. kommentre:
Nálam a vége az a kis híja
Sejtettem.
6

TomPowell (2012-01-12 19:30:25) CineStar
...válasz AnimeFan17 4. kommentre:
A Törvénytisztelő polgárban nagyon jól megformálta a rászabott karaktert...az már más kérdés hogy a filmet nagyon elszúrták...pedig olyan jól indult...de a vége.Röhej!
Nálam a vége az a kis híja
5

AnimeFan17 (2012-01-12 18:58:23)
...válasz TomPowell 2. kommentre:
Ezzel én is így vagyok. Nincs különösebb bajom Butlerrel, de a 300 óta egyedül a Spílerben bírtam - meg kis híján a Törvénytisztelő polgárban.
A Törvénytisztelő polgárban nagyon jól megformálta a rászabott karaktert...az már más kérdés hogy a filmet nagyon elszúrták...pedig olyan jól indult...de a vége.Röhej!
4

Atee007 (2012-01-12 15:50:08)
Én pedig a Spílert nem láttam így nekem Butler megmaradt Leonidasnak
3

TomPowell (2012-01-12 15:31:47) CineStar
...válasz Atee007 1. kommentre:
Azért mert Butler jó volt Leonidasnak nem kell erőltetni, bár tudom minden színésszel ezt csinálják akit felkapnak valami filmmel.
Ezzel én is így vagyok. Nincs különösebb bajom Butlerrel, de a 300 óta egyedül a Spílerben bírtam - meg kis híján a Törvénytisztelő polgárban.
2

Atee007 (2012-01-12 13:52:21)
Azért mert Butler jó volt Leonidasnak nem kell erőltetni, bár tudom minden színésszel ezt csinálják akit felkapnak valami filmmel.
1

RSS

Aktuális helyzet


Támogatásképp rákattinthatsz a Play-re, végignézni nem kell:
Loading

Alkosd te is!

Ezentúl az általatok megírt kritikákat, ajánlókat is szívesen várjuk a megszokott e-mail címünkre (cinestar@freemail.hu), melyeket jobb esetben az oldal hasábjain is közlünk. Rosszabb esetben...nos, nem. Hajrá mindenki!

Heti mozikínálat

Premierek

Felhasználó

Bejelentkezés

Regisztráció


ajánlóink

Hirdetés

CineStar Kontakt

Szeretnénk a filmvilág összes történését egyetlen kis oldalba sűríteni, hogy azokat élvezhetően adjuk vissza. Ha bármi fajta észrevételed, meglátásod van, hibás linket, vagy ötletet találtál, kérjük jelezd felénk:

Mail //cinestar@freemail.hu



Tetszik az oldal? Oszd meg!