![]()
Lucas bátyó rendkívül csalódott ugyanis a világban, ugyanis a Red Tails premierjére alig voltak kíváncsiak, még a stúdiók vezetőinek is úgy kellett külön szólnia, hogy ugyan nézzék már meg a filmet. 20 évnyi tervezés után besokkalt a rendező és azt mondta a premieren, hogy nyugdíjba vonul és kivonja magát az üzleti életből is. Természetesen az Indiana Jones 5 még az ő neve alatt futhat, de utána lehúzza állítólag a rolót - lényegében csak kisebb, független filmeket készít majd. A Star Wars és az Indiana Jones szériák atyja tehát megelégelte a filmvilágot, szerintetek is vissza kellene vonulnia?

































Kommentek
Szerintem borzasztó rendező és a világ, amit milliók szeretnek, nem csak egyedül neki köszönhető, mivel a régi trilógiából is csak az Új reményt rendezte, a többit mások csinálták meg helyette. A lényeket, a világot, a technológiát, a Japánból ellopott lézerkard ötletét sem neki lehet köszönni, igazából már akkoriban is inkább volt pénzember, mint rendező.
Előtte még a THX 1138-ba beleölte minden tudását, de már az American Graffitinél lehetett látni, hogy szerencse kell hozzá, hogy neve fennmaradhasson, mert nem akkora kaliberű alkotó. És be is jött neki az ÉLET.
Azóta meg tényleg csak akkor érdekli a filmek világa, ha egy kicsit elfogyott a pénz a párnája alól és nem csörög a takaró-bélése, ha édesdeden forog álmában. Olyan amúgy, mint Rák úr a Spongyabobban.
Ráadásul, ahogy GeorgKomor is mondta, tényleg mindenkit perel, még olyan kis fanclubok gyűlését is, közös vetítéssel, amelyek imádják Lucas "munkásságát".
Indiana Jones sem ő miatta lett egy remek trilógia, ez látszik is, amikor tudja az ember, hogy milyen mértékben folyt bele a 4. rész munkálataiba és tudjuk, hogy a Kristálykoponya Királysága ezért mennyire "jó" lett.
A másik ludas persze Spielberg, akiről meg kiderült, hogy tud érzékeny, jó rendező is lenni, de ő is eladná a lelkét, hogy ráírják a nevét egy bögrére, amit kitesznek egy sűrűn látogatott helyre.
Spielbergnél van esély a lassú gyógyulásra.
Amúgy szerintem tök érdekes két olyan ember ennyire hosszan tartó és gyümölcsöző kapcsolata, ahol az egyik ennyire sokrétű, változatos és mindig valami mást kipróbáló, mint Spielberg, s ahol a másik egy ennyire szerencsétlen szerencsegyerek, aki ennyire meddő filmileg, s ennyire képtelen valami újat, vagy mást alkotni.
Nem csak úgy rámondom, hanem átgondoltam és tényleg nem fog hiányozni.
S elnézését kérem a kommentelőnek, de az a " Még talán Cristopher Nolan olyan jó, mint Lucas volt." - komment kicsalt pár őszinte könnyet a szememből.
A viszontlátásra.
De azért a Memento, Tökéletes trükk, Eredet mellé még simán befér az új Batman-trilógia.
De azért a Memento, Tökéletes trükk, Eredet mellé még simán befér az új Batman-trilógia.
Stevenb Spielberg és James Cameron mellett Ő a legjobb rendező.
Még talán Cristopher Nolan olyan jó, mint Lucas volt.
#4: én is úlyra megnézem, mert mikor a moziban voltak, én még nem láthattam őket.
Stevenb Spielberg és James Cameron mellett Ő a legjobb rendező.
Még talán Cristopher Nolan olyan jó, mint Lucas volt.
#4: én is úlyra megnézem, mert mikor a moziban voltak, én még nem láthattam őket.