Raouel Duke szavai ezek, amint próbál visszaemlékezni arra a bizonyos éjszakára. Arra, amikor fenekestül forgatták fel Las Vegas utcáit, amikor nem voltak határok, nem voltak törtvények, nem volt semmi más, csak a szabadság és a drogok. Bár Duke életében a kettő ugyanazt jelentette. Engedni a vágyaknak, eljátszadozni az érzékekkel. Repülni. Szabadabban, mint valaha mégis rettegve attól, hogy mi történik majd ezután.

„Volt egy zacsi füvünk, 75 meszkalin golyónk, 5 lepedő nagyhatású LSD bélyegünk, egy sószóró tele kokainnal, egy galaxisra való feldobó, leejtő, sikító, nevettető, másfél lityi tequilla meg rum, egy láda sör, fél liter nyers éter és két tucat ajzószer. Nem mint ha mind az útra kellett volna. De ha az ember be van zárva egy komoly droggyűjteménybe, belemegy mindenbe amibe tud.”
1998-ban még más filmekkel hódított Hollywood. Nem a csicsás robbanások és speciális 3D-s effektek voltak a meghatározói egy filmnek, hanem a történet, a színészi játék. Johnny Deppet az Ollókezű Edwardban és az Ed Wood-ban nyújtott szerepei után ismerték az emberek, s a szárnyait próbálgató színész boldogan vállalta el a Hunter S. Thompson regénye alapján készített film egyik főszerepét. Mellé csatlakozott az a Benicio del Toro, aki a Közönséges bűnözőkben már megcsillogtatta színészi képességeit. Ám Terry Gilliam rendező nem elégedett meg annyival, hogy jó színészek játsszák a főszerepet: neki igazi őrültek kellettek, és a végeredmény alapján remekül választott.

A film története roppant egyszerű momentummal veszi kezdetét, ugyanis Duke (Johnny Depp), az újságíró a bűn fővárosába utazik, hogy közvetítsen a nagy jelentőséggel bíró motorversenyről, amely Nevadában zajlik. Útján elkíséri ügyvédje, Dr. Gonzo (Benicio del Toro) is, na meg a csomagtartónyi drog, amely majd feldobja a páros hangulatát. Az ártatlan tudósítás végül a hallucinációk világába vezeti a nézőt, ahol láthatja a az elmúló ’60-as évek szabadságát, kultúráját és a drogfogyasztók elvarázsolt utazásait. Az éterrel átitatott hangulat elkalauzol a kábszeres  legbensőbb félelmeihez, az öngyilkossági vágyhoz, a fékezhetetlen szexuális étvágyhoz és a pánikhoz, amely mindig ott motoszkál a fogyasztó fejében.

A történet egészét a hallucinációkon át érjük el, olyan utazás ez, mintha magunk is fogyasztói lennénk a szernek. Csak nézünk, de sokszor nem értünk. Bámulunk, a film pedig visz magával előre, hol a nevadai sivatagba, hol a luxushotelek lakosztályaiba.  A film alapjául szolgáló regény szerzője, Huner S. Thompson maga is átélte ezt az utazást, kalandjait vetette papírra. A moziváltozat munkálataiból is kivette a részét, ugyanis több hétig nála élt a Johnny Depp, aki minden mozzanatát igyekezett ellesni a tökéletes alakítás érdekében.

És hogy tökéletes lett-e az alakítás? Mindenképp. A Félelem és reszketés Las Vegasban egy hatalmas utazás a denevérek földjén, egy olyan világkép, amely nevetve mutatja be a drámai valóságot, s amely néhány életbölcselettel is szolgál a nézőnek. Alapmű, amit vétek lenne kihagyni.
“Íme, ott megy Isten egyik prototípusa. Egy nagyhatalmú mutánsa valaminek, amit sosem akartak tömeggyártásban kipróbálni. Túl bizarr, hogy éljen. Túl ritka, hogy meghaljon.”