Eredet - Filmkritika

2010-07-24 19:54:00 - SzadaGS

Első és második csodálkozásomból felocsúdva csak annyit tudtam kinyögni a kijáratot megcélozva: hűha! Felejtsétek el az Eye Candy fogalmát, Nolan új kifejezést vezetett be a köztudatba: ez bizony Mind Candy a javából!

 

Némi izgalommal és feszült várakozással vegyítve vártam a soromra, hogy beengedjenek az Eredet vetítésére váró szardíniák közé, s félve rápillantva a mozijegyemre az ötlött lelki és valóságos szemeim elé, hogy 2 és fél órás agytréningben lesz részem. Kár volt a hajcihő...

Töredelmesen be kell vallanom, egy igazán ici-picit megrettentem, de a jelenlegi rendező-felhozatal egyik legdíszesebb tagja, Christopher Nolan, és a mára igazi akciószínésszé váló Leonardo DiCaprio szinte garancia volt a minőségre. Így is lett. Nem csupán a publikum kezdeti elképzelése, de a film is a feje tetejére állt. A szó szoros értelmében…

 

 

 

Álom. Képek, gondolatok, hangok, információk, érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) fő szakterületét részleteztem éppen, hiszen ha egy jégkrémesnek a jégkrém a munkájának tárgya, akkor egy álomtolvajnak mi más lehetne, mint maga az álom? Cobb foglalkozását tekintve legféltettebb titkainkkal, rémülten őrzött adatainkkal kereskedik, ha a megbízó úgy kívánja. Szakmájában nincs nála profibb álomjáró, kapzsi cégek, pénz és információ éhes magánemberek keresik fel időről-időre némi pénzmag fejében. Cobb pedig azt teszi, amihez a legjobban ért: megszerzi egy jobb jövő reményében a kívánt célforrást. Múltja zűrösebb mindenki másénál. Egy bűnügy kapcsán éppen megússza a letartóztatást, cserébe el kell, hogy hagyja az Egyesült Államokat, vele együtt két gyermekét is.

 

Az Eredet története annyira szerteágazó, összetett és egyúttal zseniális, hogy a 2 és fél óra elteltével szinte minden apró szálat el tudunk varrni magunkban, rájövünk mi miért történt az elején, felfedezzük a kirakós darabjainak megoldását. Hiszen nem más ez, mint egy kártyavár. Az alapokkal indítunk, majd ha erősen megkötött bennünk az elhatározás, nekivágunk közös erővel a második, majd idővel a harmadik rétegnek. Christopher Nolan munkássága során effektíven sokszor használja a kártyavár-féle forgatókönyv trükkét, s ez leginkább a Memento óta figyelhető meg nála. Mielőtt azonban a földön hasztalanul heverő kövekért nyúlnátok, gyorsan korrigálom a bennetek kialakult téves feltételezést: Nolan munkáiban pont ez miatt rejlik ott az a plusz, amelyről bármikor felismerhető alkotásai.

 

 

Remek példát kaptunk közvetítésével arról, hogy 3D-s technikát, és minden rejtőző ködösítést mellékelve ugyanúgy lehet minőségien maradandót letenni az asztalra, mint az iménti elhangzottak körítésével. A ma tehetségének tartott Nolan nem véletlenül nyúl a félelmetesen hiteles karakterábrázolásokhoz, cselekményszálhoz, a maga által írt forgatókönyvből pedig egyenes út nyílott egy sikersorozat kártyaszerű összerakásához. Valószínűleg létezik egy harmadik szeme, mellyel belelát legmélyebb fantáziánk forrásába, ötvözi saját képzeletével, így született meg egy a valósághoz ijesztően közeli, mégis valótlan világok kapcsolata egymással. Szerencsére kedvenc rendezőnket nem csupán isten adta alázata hajtotta a beteljesedés felé, hatalmas segítségére volt a stáb majd összes tagja, akik közel tökéletesen végezték a rájuk kiszabott elvégezendő munkát.

 

 

Természetesen nem mehetek el az Eredet egyik védjegyévé vált momentuma mellett illető kritika nélkül. A színjátszás alárendeltjeiről van szó, egyszóval a szakavatott színész-felhozatalról. Leonardo DiCaprio megítélése a Véres Gyémánt óta nőttön-nő. Filmes berkekben az a szójárás kering, hogy jól áll karrierjének az öregedés, s valóban! Gondoljunk csak utóbbi játékaira: Véres Gyémánt, A Tégla, Hazugságok hálója, Viharsziget, valamint kritikám aktuális tárgya, az Eredet. Megannyi karizmatikus alakítás, mégis egy adottságú férfi. Mellette eltörpülhetnének a többiek, de a mozi hosszúságának, és a karakterek dialógusainak köszönhetően fel tudnak nőni Leo mellé, néhol egyenlő szinten mozognak vele. Számomra hatalmas csalódás volt Marion Cotillard, Joseph Gordon Levitt és Ellen Page színészi játéka. Mármint egyöntetűen pozitív csalódás. Ha gondolataim tintája elbírna egy-két közönségesebb tulajdonnevet, akkor azokat gondtalanul alkalmaznám, így csak annyit tudok kihangsúlyozni: mindhármuk fokokkal feljebb kerültek azon a bizonyos tehetséges mérő létrán. Ellen Page-ből az első megjelenésekor nem néztem ki túl sokat, annál jobban kellett pirulnom abban a pillanatban, mikor kiderült: nagyon is illik a karakteréhez Cobb csapatának meghatározó női része lenni. Akad itt még két jómadár, akiket egyszerűen nem hagyhatok ki a felsorolásból: Tom Hardy, és Cillian Murphy (A Batman: Sötét Lovagban már dolgozott együtt Nolan-nel) szintén remekül hozták a nekik szánt jellemet, hatalmas taps érte.

 

 

Hans Zimmer munkásságát nem lehet szavakba önteni. Ha az általa komponált dallamok felszólalnak egy produkcióban, biztosak lehetünk benne, hogy 1-2 csillagot dobnak az adott film értékelésénél, hiszen klasszisokkal emelik feljebb a hangulatot. Kérek mindenkit, aki egy cseppet is ismeri, vagy kedveli a zeneszerző mester munkásságát, írja be a legnépszerűbb videómegosztó oldal keresőmezőjébe a következő kifejezést: Inception – Mind Heist. Nincs rá jobb szó: Eszméletlen! Így, nagybetűvel.

 

 

Utolsó felvonásként a látványvilágról ejtenék pár lelkesebb hangvitelű szót, hiszen minden apró mozzanata megérdemli az említést. A teret görbítő megoldások, a gravitáció nélküli cselekvések és harcok, vagy éppen a különböző álomvilágok megvalósítása felér egy szívdobbanással, gyengébb ketyegőjű olvasók esetében inkább egy szelíd sóhajjal. Mégis, a különböző látványelemeket, trükköket mellőzve az egyszerű kameraállásokkal, árnyékokkal, napszakokkal való játszadozás is sokat dob az élményfaktoron. Újabb piros pont Nolan javára.

 

 

Végszó: az első 10 perc lapossága (ekkor adagolták nekünk a később hatalmas fontossággal bíró információk mozaik darabkáit) után egyenes ívben haladunk a minőség és az izgalom felé, remek színészi játékkal, pazar rendezéssel, illő forgatókönyvvel, és Hans Zimmer kottáival. Minden apró felmerülő kérdésre megkaptuk a logikus, helyesnek vélt válaszunkat, persze jelentéktelen kibúvók, elhanyagolható kiskapuk maradtak, bár egy folytatásban nem is reménykedem, és nem is kell, hiszen így alkot a Nolan gyúrta massza egy nagy egészet. A végső, jogosnak vélt pontszámom pedig megcáfolhatatlan. A Mind Candy megtette hatását…

 

Értékelés: 97%

Kommentek száma: 45Címkék: kritika, archívum, Christopher Nolan, Eredet, Leonardo DiCaprio, Hans Zimmer, Tom Hardy, lezser, Josep Gordon Levitt, Ellen Page, Marion Cotillard

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
dewke88 (2011-01-06 00:38:21)
...válasz Betti23 43. kommentre:
Szia!

Azért fiatalon feküdtek a sínre, mert akkor mindketten álmodtak (itt volt az inception, ami miatt a valóságban öngyilkos lett a lány). Viszont amikor együtt öregedtek meg a Váróban, akkor a lány már halott volt, (így éltek 50 évet)tehát csak Dom álmodott.

A film zseniális! És hibátlan! (eddig) ))
Újranézés következik!




Betti sajnos nincs igazad.:D Ne haragudj,de ha ennyit értettél belőle elsőre,nézd meg még párszor.:D yiyi92 nek teljesen igaza van,szerintem ez egy rohadt nagy baki a sok közül.Mindent összevetve jó film,csak azok se értik akik csinálták.:D
45

yiyi92 (2010-09-21 20:44:00)
...válasz Betti23 43. kommentre:
Szia!

Azért fiatalon feküdtek a sínre, mert akkor mindketten álmodtak (itt volt az inception, ami miatt a valóságban öngyilkos lett a lány). Viszont amikor együtt öregedtek meg a Váróban, akkor a lány már halott volt, (így éltek 50 évet)tehát csak Dom álmodott.

A film zseniális! És hibátlan! (eddig) ))
Újranézés következik!




ne haragudj h ezt mondom, de én azt gondolom, hogy ez nem igy volt. mert az inceptiont az 50 ev alatt táplálta bele, és egyutt álmodták azt, ezért volt h mikor felébredtek a felesege akart öngyilkos lenni, mert az a világ hianyzott neki, tehát egyutt álmodták, és utána lett öngyilkos. mert a sinen fekudtek fiatalon, de az álomban... én igy ertelmeztem...
44

Betti23 (2010-09-18 23:49:47)
Szia!

Azért fiatalon feküdtek a sínre, mert akkor mindketten álmodtak (itt volt az inception, ami miatt a valóságban öngyilkos lett a lány). Viszont amikor együtt öregedtek meg a Váróban, akkor a lány már halott volt, (így éltek 50 évet)tehát csak Dom álmodott.

A film zseniális! És hibátlan! (eddig) ))
Újranézés következik!




43

Wikingking (2010-08-18 21:06:47)
...válasz dewke88 41. kommentre:
Üdv!
Remek fílm volt!....,de miért fiatalon feküdtek a végén a vonat elé,ha ott megöregedtek?:O
Hát igen. A filmnek nagyon sokféle értelmezése létezik...
42

dewke88 (2010-08-03 23:53:35)
Üdv!
Remek fílm volt!....,de miért fiatalon feküdtek a végén a vonat elé,ha ott megöregedtek?:O
41

SzadaGS (2010-08-01 23:57:57) CineStar
...válasz shoulderblade 39. kommentre:
A szerkeverő tag mondotta volt is, hogy egy olyan altató szert kevert ki, ami nincsen hatással a belső fülre, ami ugye az egyensúlyozásért felel, tehát a súlytalanság állapotát is ez jelzi. Azaz ezáltal ha a valóságban lebeg és a dolgok filmbéli módon működnek, akkor lebeg álmában is.
Igen, valami hasonló volt
40

shoulderblade (2010-07-30 09:11:05)
...válasz Feta 37. kommentre:
Tegnap néztem, tényleg zseniális egy film. Viszont nem teljesen értem a súlytalanságos ötletet. Ez kicsit logikátlan, hogy ha a valóságban megdől az ember, akkor az álomban is vele együtt minden. Mindezek ellenére az év filmje (egyelőre).
A szerkeverő tag mondotta volt is, hogy egy olyan altató szert kevert ki, ami nincsen hatással a belső fülre, ami ugye az egyensúlyozásért felel, tehát a súlytalanság állapotát is ez jelzi. Azaz ezáltal ha a valóságban lebeg és a dolgok filmbéli módon működnek, akkor lebeg álmában is.
39

SzadaGS (2010-07-28 22:00:13) CineStar
Látom mindenkinek közel áll az "év filmje" titulushoz, nem sok film fogja tudni megszorongatni idén.
38

Feta (2010-07-28 19:09:44) PSGamer
Tegnap néztem, tényleg zseniális egy film. Viszont nem teljesen értem a súlytalanságos ötletet. Ez kicsit logikátlan, hogy ha a valóságban megdől az ember, akkor az álomban is vele együtt minden. Mindezek ellenére az év filmje (egyelőre).
37

Bladeen16 (2010-07-27 21:33:18) Music &Movies
Nah akk ezt is megnézeeem:D
36

axon91 (2010-07-25 23:30:06) grn
Ma délután láttam, nagyon jó film. A színészek ott vannak, a látvány még jobban, a történet még jobban, a zene is remek. Végre nem egy klisés, agyzsibbasztó hollywoodi film, hanem egy olyan, ami megmozgatja az ember agyát, fantáziáját, ugyanakkor elgondolkodtat. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
35

KratosHU (2010-07-25 15:26:43) Fucking Awesome Comics
...válasz SzadaGS 33. kommentre:
pedig a filmben egyszer sem hangzik el az Eredet szó, hanem Incepciónak emlegetik, simán lehetett volna a magyar címe ez. :S
A filmben igenis elhangzik az eredet szó
Ettől függetlenül szerintem is jobb lett volna ha simán meghagyták volna az Inception-t a film címének (mint ahogy a Memento címét se fordították le anno magyarnak
34

SzadaGS (2010-07-25 13:32:24) CineStar
...válasz Zoe01 31. kommentre:
Számomra most ez a világ legjobb filmje. Annyira odacsap, hogy az valami hihetetlen. Csak azt sajnálom, hogy nem eredeti szinkron volt. Miért kell mindent szinkronizálni? Mindegy, azért egész jó volt a magyar is. De sebaj, Blu-ray-en majd ott lesz az angol is.

Ja, és még valami: gratulálni szeretnék, annak az idiótának, aki a szótárat felcsapva eredetnek fordította a film címét...

pedig a filmben egyszer sem hangzik el az Eredet szó, hanem Incepciónak emlegetik, simán lehetett volna a magyar címe ez. :S
33

skoda120 (2010-07-25 12:38:51)
Én csak holnap után fogom megnézni, de már várom nagyon, erről filmről csak jót lehet hallani.
32

Zoe01 (2010-07-25 12:13:25)
Számomra most ez a világ legjobb filmje. Annyira odacsap, hogy az valami hihetetlen. Csak azt sajnálom, hogy nem eredeti szinkron volt. Miért kell mindent szinkronizálni? Mindegy, azért egész jó volt a magyar is. De sebaj, Blu-ray-en majd ott lesz az angol is.

Ja, és még valami: gratulálni szeretnék, annak az idiótának, aki a szótárat felcsapva eredetnek fordította a film címét...

31

SzadaGS (2010-07-25 09:48:47) CineStar
...válasz Ghost990 29. kommentre:
Most még inkább bánom, hogy nem tudtam elmenni veled megnézni...de bepótoljuk, csak akkor is egy hasonlóan remek film legyen terítéken
Persze, mindenképpen be fogjuk pótolni!
30

Ghost990 (2010-07-25 09:45:25) CineStar
Most még inkább bánom, hogy nem tudtam elmenni veled megnézni...de bepótoljuk, csak akkor is egy hasonlóan remek film legyen terítéken
29

hahakocka (2010-07-25 09:03:29)
Nehéz lesz erre a látványos és elgondolkodtató filmre és a Sötét lovagra még egy lapáttal rátenni a 2012-es Batman 3-al remélem ülnek Nolanék azon a forgatókönyvön jó sokáig.
28

GegeWarrior (2010-07-25 06:57:47)
Pont tegnap néztük meg(öten), és ebből 1 ember katarzist élt meg, 1 embernek marhára nem tettszett, 3 embernek meg csak szimplán jó film volt Érdekes volt hallgatni a két végletet ahogy szinte már veszekednek a film miatt
A film jó, ajánlom bárkinek!Tipikusan az a film, ami valami nyomot hagy.
27

hiroki (2010-07-25 00:16:17)
ha ilyen jó akkor mindenképpen megnézem...
26

RSS

.



Betöltés

Felhívás

Játék


Nyerd meg a Bosszúállók hőse, Vasember figuráját!




Légy te a legaktívabb fórumozó és nyerj értékes ajándékokat!

Heti mozikínálat

Felhasználó

Bejelentkezés

Regisztráció


ajánlóink

CineStar a Facebook-on


Hirdetés

Hírlevél

Ne maradj le a legfontosabb híreinkről és kritikáinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!