![]()
Az eltelt 365 nap sok meglepetést és nehézséget is hozott leginkább a két főszerkesztő számára, de nem feledkezünk meg volt és jelenlegi munkatársainkról sem, hiszen sok jó kritikus kis tárhelyen sem fér el, de megpróbál. Az elmúlt időszakban Lance főszerkesztő úr (avagy a barátainak The Biggest Liam Neeson Fan) fejlesztései technikai szempontból rúgdalták előre hőn szeretett honlapunkat, akadt itt filmekre specializálódott háttér, reklámhadjárat, a jobb oldalsó sáv felső részében elhelyezkedő képnézegető, a komplett közösségi rendszer és a görgethető tartalmi rész mind-mind őt tükrözik, természetesen a legszerényebb kiadásban. A magam (Szada) részéről próbáltam tartalmai részen (cikkek, hírek, kritikák, őrültségek) a legjobbat nyújtani és folyamatosan betűvel tartani nagyszerű olvasótáborunkat, akik legnagyobb örömünkre egyre csak cseperedtek az idő folyamán. Érdemes megemlítenem még Ghost kollégát is, aki azelőtt a sorozatokat vesézte, most minket... illetve a filmek kivesézőinek táborát gyarapítja lelkesen, minőségi módon. Támogatóink közül nem sorolnánk fel az összes céget, személyt és honlapot, de kiemelendő az InterCom, a Uip Duna Film és a ProVideo akiknek nagyon sokat köszönhetünk minden téren. Lehetséges, hogy a cikk hosszúra nyúlik, de kötelességemnek érzem, hogy megemlítsek pár törzsvendéget, akik hűen naponta beütik a böngésző címsorába webcímünket, és időt nem sajnálva kommentháborút vívnak: KeV, Feta, Atee007, TomiStark, neptum, Rics92, LechooEdy, AnimeFan17, aleex23, Gost, fankys. Ha esetleg bárkit kihagytam, kérem jelezze és menten bedobom a közösbe (nem úgy!). Köszönjük tehát mindenkinek, aki velünk tartott és még tart is jó pár évtizedig, rengeteg meglepetéssel készülünk a következő évre is, némelyikre álmotokban sem gondoltatok volna. További jó szórakozást a CineStar.hu-n, terjesszük az igét, hogy filmekkel stílusosan is lehet foglalkozni a trágár szóhasználatot és logikátlan fogalmazásokat mellőzve. Happy B-Day for CineStar!

































Kommentek
FORDÍTÁS:
Happy Birthday To You!Happy Birthday CineStar!Happy Birthday To You!
XDXDXD
ÉLJEN MÉG LEGALÁBB 100 ÉVIG A CINESTAR!!!(Sajna nem jutott eszembe a Keresztapás idézet)
Atee: köszi neked is, néha tényleg nem könnyű de nem adjuk fel, sokáig szeretnénk még vinni
fankys: lehet, hogy hamarosan esély lesz rá!
Kev & Tomi: várom a pénzeket.. izé az utalásokat... áh hagyjuk.
Emci: Dehogy szálka, csak behatároltuk a kolléga korábbi életét, hogy mindenki képben legyen honnan ismerős. A jó viszony meg tudtommal nem romlott meg, csak arculat váltás történt.:D
Boldog Születésnapot Cinestar!!!!
Még sokszor ennyit kívánok nektek, az egész csapatnak továbbra is kitartó lendületet és lelkesedést a filmek és az írás iránt. Csak így tovább CineStar és Boldog Szülinapot Kívánok!
ui.: hálásan köszönöm hogy megemlítettek, de igazán semmi szükség nem volt rá (akkor ahogy megígértem küldöm a pénzt Szada, köszi)
Még sokszor ennyit kívánok nektek, az egész csapatnak továbbra is kitartó lendületet és lelkesedést a filmek és az írás iránt. Csak így tovább CineStar és Boldog Szülinapot Kívánok!
ui.: hálásan köszönöm hogy megemlítettek, de igazán semmi szükség nem volt rá (akkor ahogy megígértem küldöm a pénzt Szada, köszi)