Dennis Lehane  regényei az utóbbi időben egyre felkapottabbak. Elsősorban bűnügyi történeteket ír melyek egy kisebb közösség életéről, az ott élő emberek egymáshoz való viszonyárról és lélektanáról szólnak.

Az író történetéből készült Clint Eastwood Titokzatos folyója és Ben Affleck Hideg nyomon című alkotása is. Most azonban Martin Scorsese döntött úgy, hogy visszatér a pszihothriller műfajába és megrendezi az író 2003-ban megjelent művét a Viharszigetet.

A történet az 1950-es években játszódik. Középpontjában Teddy Daniels (Leonardo Dicaprio) háborús veterán és hozzárendelt társa Chuck Aule (Mark Ruffalo) nyomozása áll. Már a film elején mikor előtűnik a ködből a hajó érezhető az a fajta gondosan felépített atmoszféra ami a film egészére jellemző. A két rendőr a hajón találkoznak először. Beszélgetésükből kiderül, hogy Teddy komoly magánéleti problémákkal küzd, nehezen képes feldolgozni felesége elvesztését, kinek haláláért egy piromániás gonosztevő a felelős aki egyike annak a 67 elítélteknek akik a szigeten töltik büntetésüket.

Az érkezés után megkezdődik a nyomozás melynek első állomása az intézet igazgatójának (Ben Kingsley) felkeresése, majd az elítéltek kifaggatása. Annak ellenére, hogy  mindenki távolságtartó velük szemben az ügyre, miszerint hogyan volt képes  Rachel Solondo kiszabadulni egy zárt cellából hamar fény derül, és a szigeten kóborló pácienst sikerül megtalálni. Hőseinknek azonban feltűnik, hogy az őrök, a rabok és a vezetőség mintha titkolnának valamit, eközben Teddy-t migrén és különös rémálmok gyötörik, melyben rendszeresen felbukkan halott felesége is. Ezért szeretne válaszokat kapni. Ahogyan a főhős egyre jobban elmerül az ügy felderítésében, úgy bontakozik ki előttünk egy összeesküvés elmélet. Teddy úgy dönt a szigeten marad és személyesen fedi fel a sziget titkát.

A film rendkívül erős hangulattal és fordulatos történettel rendelkezik. A különböző flashback-ekből megismerhetjük Teddy múltját. A háború alatt megélt borzalmait a dachaui koncentrációs táborban. Az álomképek is kellően látványosak. Az operatőr az a Robert Richardson volt akivel a rendező már többször is dolgozott együtt többek között az Aviátoron. A film látványvilága klasszikus thrillereket idéz és rendelkezik némi film noir hangulattal is, ami rendkívül stílusossá teszi a képsorokat. A kontrasztos borongós képek, a drámai háborús jelenetek, az elmegyógyintézetben hallható horrorisztikus hangok, a szigeten kegyetlenül tomboló vihar képei jócskán hozzátesznek a hangulathoz ami kétség kívül a film egyik legnagyobb erőssége.

Scorsese mestertől nem áll távol a thriller műfaja. Ő maga is a stílus nagy rajongója, tanította is az egyetemen annak idején. 1991-ben készítette el első filmjét ebben a stílusban egy remake-et A rettegés foka címmel. Továbbá a stílus királyának tartott Alfred Hitchcock munkáit is jól ismeri. Ezen az alkotásán is érződik szakértelme és 47 éves tapasztalata. Olyan filmekből merített ötleteket mint a Szédülés vagy a Sokk-folyosó. A forgatás során a színészekkel is hasonló filmeket nézetett.

A rendező személye magával hozta a nívós szereplőgárdát is. A mellékszerepekben olyan színészóriások tűnnek fel mint Ben Kingsley a bölcs és titokzatos börtönigazgató szerepében. Vagy Max Von Sydow aki az idős doktort játssza. A legjobb talán Leonardo Dicaprio alakítása kinek ez már a negyedik közös filmje Scorsese bácsival. Kellően hiteles az érzelmileg labilis nyomozó szerepében. Az általam átlagos színésznek tartott Mark Ruffalo is kihozta magából a maximumot, méltó társa a főszereplőnek. Külön dicséret, hogy még a statisztákat  is sikerült jól megválogatni és néhol félelmetessé, néhol szánalomra méltóvá maszkírozni. Ezek az ismeretlen arcok további hitelességet kölcsönöznek a filmnek.

Furcsa, hogy a filmhez nem készült önálló zenei anyag. Klasszikus művek részleteit hallhatjuk. Többek között Krzysztof  Penderecki, Max Richter, Ligeti György hangulatteremtő alkotásait, melyek nagyszerűen illeszkednek a film baljós klausztrofób hangulatába. A film végén felcsendülő This Bitter Earth - On The Nature Of Daylight mixébe például azonnal beleszerettem.

Mindent összevetve aki egy remek pszihológiai thrillerre vágyik az ne hagyja ki az utóbbi évek egyik leghangulatosabb alkotását. Bár tény és való, hogy a film nem múlja felül a rendező korábbi munkáit, és egyesek számára a film befejezése sem szolgál meglepetéssel, én személy szerint reménykedem benne, hogy nem feledkeznek meg a filmről az Oscar-gálán sem.