![]()
David Fincher rendezésében betekintést nyerhetünk a történelem egyik legrejtélyesebb sorozatgyilkosa utáni nyomozásba, amely a mai napig nem ért véget. A valós tényekkel alátámasztott film remekül mutatja be, hogy miként járt túl a rendőrök eszén az ismeretlen gyilkos, és miként tartotta rettegésben egész Észak-Kaliforniát a Zodiákus.
A történet 1969-ben kezdődik, amikor egy férfi végez a városi palacsintázó egyik dolgozójával, Darlene Elizabeth Ferrinnel, és megtámadja a jóval fiatalabb barátját, Michael Renault Mageaut is. A fiú túléli a támadás, három helyi újság pedig nem sokkal később egy rejtélyes levelet kap. A levelek egy három részre bontott kódolt üzenetet tartalmaztak, amelyekben a feladó Zodiákusként hivatkozik magára, és megdöbbentő pontossággal meséli el a bűneseteket. Itt kapcsolódik a történetbe az egyik lap, a San Francisco Chronicle karikaturistájaként dolgozó Robert Graysmith (Jake Gyllenhaal), akinek feltett szándéka megfejteni a kódolt üzeneteket és megtudni, hogy ki is lehet a rejtélyes elkövető.
![]()
A film nem csak néhány gyilkosságot mutat be, hanem egészen 1991-ig követhetjük nyomon az eseményeket, amelyeket megannyi ember életét befolyásolták. Nem csak az áldozatok hozzátartozói, hanem a nyomozók és riporterek (Mrk Ruffalo, Anthony Edwards, Robert Downey Jr.) is sokat áldoztak fel az igazság oltárán, mégsem jutottak eredményre. David Fincher képes volt megragadni a legjobb dolgot a történetben: a bizonytalanságot. A néző sem lehet biztos a dolgában, hiszen minden gyilkosságnál más és más színész alakította a Zodiákust, így nem volt olyan érzés, mintha már mérföldekkel a rendőrök előtt járnánk a nyomozásban. A lassú hangvételű történetet több, mint két és fél órára sikerült nyújtani, de aki kedveli a lassú nyomozásokat, annak semmiképp sem fog soknak tűnni. A komor hangvételű képsorok és a vidám zene különös ízt kölcsönöz a kegyetlen történetnek, amely megdöbbentő hitelességgel mutatja be az eseményeket.
![]()
És hogy miért fogtam ilyen rövidre az ajánlót? Mert akit kicsit is érdekel a sorozatgyilkosok elméje, annak mindenképp ajánlott a film, még akkor is, ha talán sohasem tudjuk meg a valódi Zodiákus kilétét. Az FBI még ma is fenntart egy külön oldalt, amelyen tippeket fogadnak a gyilkossal kapcsolatban. Megannyi elmélet született már, ám a tények nem tudták alátámasztani a történelem egyik legravaszabb sorozatgyilkosának személyazonosságát.
"Az ember a legveszélyesebb vadállat"

































Kommentek
Ez sem rossz, a nyáron néztem újra pár haverral egyik este, és sokat elárul, hogy hatból ketten maradtunk ébren a film végére. Nem mindenki tudja értékelni ezeket az eredmény nélküli lassú filmeket..